Nagykovácsi 161 m2 családi ház típusterv

A Nagykovácsi 161 m2-es családi ház típustervünk egy minimalista stílusjegyeket magán hordozó modern családi otthon.

 

A családi ház elnevezéséből is adódik, hogy a bruttó mérete: 161 m2.

A nappali és az étkező, valamint a konyha egy légtérben került elhelyezésre, mely a közlekedővel együtt közel 60 m2 alapterületű. 3 darab hálószobát terveztünk, melyből az egyik szoba saját gardrobe és fürdővel rendelkezik. Ezenkívül egy közös használatú fürdőszoba is helyett kapott a házban, valamint egy különálló gépészeti helyiségben vannak elhelyezve a vízellátás, lakásszellőztető rendszer és az áramellátás központi részei, de itt kapott helyett a mosógép is.

 

A családi házat egy lejtős telekre kellett felépíteni, így a hátsó részen támfalat kellett kialakítani, míg a ház elején magas terasz rész alakult ki, mely WPC burkolást kapott.

 

Az épület fűtésrendszere alapesetben nanotechnológiás infrafűtéssel készült.
2019-ben épülő családi házaink mindegyike hűtő-fűtő inverteres klímaberendezéssel épül fel, melyet távolról is lehet vezérelni.

 

A családi ház hővisszanyerős szellőztető rendszerrel valósult meg, mely minden helyiségben friss levegőt biztosít a benn élőknek úgy, hogy az elhasznált levegőt felhasználja a beérkező friss levegő előfűtésére, így nem szükséges az ablakok nyitása szellőztetés céljából.

 

A családi ház építésekor mivel az udvarban nincsenek árnyékot adó fák, fontos volt az árnyékolástechnika kialakítása, így vezérelhető motoros zsaludiákat építettünk be.

 

A mennyezetben lapos tető esetében maximum felszereltség esetén 45 cm, prémium felszereltség esetén 50 cm kőzetgyapot hőszigetelés kerül beépítésre. A falakba 15 cm kőzetgyapot, valamint 20 cm saját gyártású grafitos polisztirol szigetelést helyezünk el. A nyílászáróink alapesetben műanyag, 6 légkamrás profilból készülnek idomacél merevítéssel, 3 rétegű argon gázzal töltött üvegezéssel, a még fokozottabb hővédelem miatt. Opcionálisan alumínium szerkezetből is kérhető a nyílászárók szerkezete.